Erre a posztra rá kellett készülnöm. A legjobb az lett volna, ha egyből a süti elkészülte után leülök, és kiírom magamból az élményt. "Kezdjük az elején a dolgot, mert elején kezdeni jó" - már dalban is bemondták a frankót a filmvásznon. :) Nos, ha vannak a muzsikának hangjai, akkor bizony vannak a paleo süteményeknek ízei is. Na, nem mintha ezzel újat mondtam volna. :P
Minden a facebookon kezdődött. Azon belül is része vagyok egy kisebb közösségnek, ahol a tagokkal a receptek mellett többek között tapasztalatot cserélünk, megvitatjuk a nagy kérdéseket, egymástól tanulunk, egymást vérét szívjuk, együtt nevetünk, és igen, van, hogy egymásnak ugrunk. :) De aztán minden kétség eloszlik, kérdések válaszra találtatnak, sütemények megsüttetnek. Egy külföldről húsvétra haza látogató csoporttag segélykérésként posztolta, hogy várja a jobbnál jobb süticsodákat recepttel együtt, mert itthon tartózkodása alatt szeretné elkápráztatni a rokonságot. Gondolom, azért biztos-ami-tuti alapon ő is böngészte a világhálót, így akadhatott meg a szeme, kívánhatta meg a gyomra, folyhatott össze a nyála ennek a receptnek a megtalálásakor. Nem parancsolhatott az indulatainak, gondolta, ezt megosztja a tagokkal és kérlelő pillái alól felnéző profilképe mellett a következő szöveg jelent meg: "OMG, könyörgöm süsse ezt meg valaki! :D" Mintha magaménak éreztem volna a felszólítást kereste ujjam a kurzorral a linket, hogy azt minél hamarabb megnyithassa. Képek a süteményről, három is! Az utolsóig való legörgetésnél megálltam és csak bambán meredtem a monitorra, majd egy határozott nyeléssel eltüntettem a számban összegyűlt nyáltócsát. :)
Mielőtt szombaton elmentem a piacra bevásárolni, bizony rápillantottam még egyszer a receptre. Abszolúte kivitelezhető. Gyorsan memorizáltam, és a vásárba érve már irányba is vettem a kedvenc magos kofámat. Persze, vettem mandulát, diót is, de PONT a kesudiót felejtettem el, ami tulajdonképpen az eredeti recept névadója is. Sebaj! Tudod, hogy nem esek kétségbe, mag-mag, majd helyettesítem mással. Alig vártam már, hogy nekiállhassak. Főleg, miután tudatosult bennem, hogy ez igazából egy nyers édesség, nem kell sütni. Na, pláne, hogy jó. Gondoltam, majd pikk-pakk készen leszek vele, igazából mindent csak darálni kell, meg keverni, aztán tepsibe tölteni, hűteni, kivenni, rákenni, megint hűteni és már kész is. AHA! Már a paleo FONOTT kalácsnál rájöttem, hogy fejben baromira jó vagyok. Csak nem mindig sikerülnek úgy a dolgok, mint ahogy azt én a kis cica fejemmel elképzelem. :) Kettő, azaz KETTŐ órát töltöttem el a konyhában ennek a "szörnyetegnek" az elkészítésével!!!!!! Persze nyilván számít az is, hogy nekem nem ilyen hiper-szuper-vuper nagy teljesítményű aprítógépem van, amin megnyomod a gombot és már vajjá is pépesítette a magot. Neeeeeeem. Őt édes szívét, ungyulubungyulu, egy menetben max. 15 mp-ig járathatok, utána kell neki hagyni egy kis laufot, hogy magához térjen. Aztán, hogy meggyorsítsam a folyamatot, amit tudtam, nagyjából összedaráltam, majd "áttőtögettem" egy másik tálba, és botmixerrel elkentem még annak is a száját. :) Mindent a kívánt eredményért! :) És, hát, igen: miközben az ember lánya "tőtögeti" a masszát egyik tálból a másikba, igen csak olyan lesz az ujja, hát, csak meg kell kóstolja... nem tudom, hogyan írhatnám le az érzést, ahogy alakultak a rétegek, a masszák vándoroltak egyik tálból a másikba, majd a tepsibe, rá az ujjamra, onnan be a számba... kissé már kezd szexuálisan fűtötté válni a sztori, de lesz ez még jobb is. Csak képzeld el - de Te is sütsz, mert szereted, és szereted enni is, amit csinálsz, ergo, totálisan átjön most Neked a történet -, hogy állsz a konyhában és minden kis érzékszerveddel ki vagy élezve arra, hogy a sütemény tökéletes legyen, haladsz lépésről lépésre, és kóstolsz... aztán már úgy kanalazod át egyik tálból a másikba, hogy szándékosan hagysz többet a nagy tál falán, hogy utána, mint anno gyerekként anya piskótás tálját ki tudjad nyalni. Csak szólok: 3 rétegű a süti!!!!!! És nyaltam, kóstoltam, ummogtam, majd pedig szidtam az illetőt, aki kitalálta a receptet, szidtam a kedves csoporttársat, akinek a könyörgésének eleget téve mártírként álltam a konyhába és estem neki ennek a mennyei mannának!!!!! :D De az első rétegnél még nem tudtam. A másodiknál már sejtettem. De rákentem a harmadikat és mikor megszórtam sóval... közben átkoztam. Tudtam, hogy rab lettem. Ennyi. Elvesztem ebben a süteményben. Alig vártam, hogy leteljen a fél óra, hogy ne a tálak faláról és ujjaim perceiről kelljen lekoldulnom a rám drogként ható édességet, ami végül is sós. :))))
Aztán elkészült. Felszeltem. Maga a töménység, mégis minden a helyén van. Beleharaptam, és azzal a lendülettel leültem. Le kellett ülnöm, hogy teljes egészében átadhassam magam annak az ízorgiának, ami betöltötte a szám teljes bensőjét. Két harapás között leheltem ki a világnak, hogy "úúúristen... te jó ég... uramatyám... jéééézusom". Minden túlzás nélkül mondom, azt gondoltam, korábban már üldögéltem a hedonizmus hegyének csúcsán, de NEM! Ez itt az volt. Megérkeztem és leültem, a lábamat lógattam és boldog voltam, hogy megtaláltam a kincset a szivárvány tövében. Közben kedves csoporttársamra gondoltam, hogy vajon áldjam-e vagy szidjam ezért a posztjáért, majd egy újabb harapás után arra a következtetésre jutottam, hogy pokolra fog jutni az az ember, aki ezt a receptet papírra vetette és a világhálón mások számára elérhetővé tette! :) Ez egy erősen függőséget okozó nyalánkság, amivel kapcsolatban még a most sem értem, hogy télleg, milyen állapotban lehetett az, aki ezt kitalálta és megalkotta legelőször? Meddig próbálgathatta, hogy ezt és ezt hozzáteszem, megsózom, és pont OLYAN lesz, amilyen lett. :) De tudod mit? Már nem is érdekel. Készítsd el, tapasztald meg. Én néhány hozzávalót változtattam, mert szokásomhoz híven, nem volt készleten itthon, de nem írom le ide, szót nem is érdemel. Ennek a bejegyzésnek a recept csak egy melléke. Célom az érzés átadása volt. :)
Az eredeti receptet itt találod, a magyar fordítás szerintit pedig itt (ezt egy másik tagnak köszönöm meg ezen az oldalon is, és teszem hozzá, hogy ezáltal ő is ludas lett rabságomban :) ). Hagyom ezt az élményt még üllepedni magamban, és biztos vagyok abban, hogy találkozni fogok még foglyul ejtőmmel, mert édes nekem ez a gyötrelem. :)
